Közreműködők: Balázs Zsolt Tóth Pál Fodor Kristóf Láber Attila Novák Bálint Szilágyi Péter Tili Kornél
Régi idők mellékvonali vonatait idéző fotósvonat járta be szombaton a Jászságot.
A pünkösdi hosszú hétvége első napján közlekedett az év talán legizgalmasabb különvonata: a Fotósvonat Facebook-oldal szerkesztői a Jászságba szerveztek fotósmenetet a hatvani illetőségű 1137-es Kisdácsiával. A vonat a Hatvan–Vámosgyörk–Újszász–Hatvan útvonalat járta be és két By kocsiból állt, így idézve meg a régi mellékvonali személyvonatok világát.
Aktív Kisdácsia ma már csak mutatóban akad az országban, a főszereplő 1137-es sem sokat dolgozott már az elmúlt években. Az egykor 164 példányt számláló sorozatból az ország legtöbb fűtőházában állomásozott néhány mozdony, az utolsó mohikánok Hatvanban, illetve Balassagyarmaton találhatóak. Az 1029-es néhány éve szintén fotósvonat élén dolgozott az Ipoly vidékén, jelenleg a gyarmati fűtőházban található. A 1117-es Hatvanban elvileg üzemképesen letétes, míg a többi gép (1077, 1081, 1159) üzemképtelenül tengődik. Az ország más pontjain is láthatunk még a parajosban veszteglő mozdonyokat, amelyek már csak az utolsó útjukra várnak.
Nem meglepő ez, hiszen a Kisdácsiák eredeti kivitelben nem voltak igazán sikeresek, a rengeteg műszaki hiányosság jókora fűtőházi háttérmunkát igényelt az üzemeltethetőség érdekében. Ettől függetlenül a sorozat vasútbaráti körökben nagy népszerűségre tett szert egyedi formavilágának, a mellékvonali vasútromantikához passzoló megjelenésének és jellegzetes, brümmögő hangjának köszönhetően. Ezen felül a típus valamiféle nimbuszt vasutas körökben is kivívott magának. A rajtuk egykor szolgáló mozdonyvezetőktől hallható legendás történetek jól szemléltetik a sorozattal együtt járt munka minden szépségét és nehézségét. Ahogy egyikőjük fogalmazott, a Kisdácsia volt az, amin ha valami műszaki probléma volt, egy „söprűnyéllel és egy csavarhúzóval akkor is be lehetett indítani.”
A kicsinosított 1137-es néhány héttel a vonat közlekedése előtt tartott futópróbája sikeres volt, ez alapján bízni lehetett abban, hogy végig is fogja tudni dolgozni a napot a vonat élén. A 86-os vonalon, vagyis a Jaszin alapból kétórás ütemben járnak a személyvonatok, a különvonat menetrendjét pedig 50 km/órás sebességre szerkesztették ki, így a keresztre várakozások ideje alatt bőven volt ideje szusszanni a dízelnek, ami becsülettel helyt is állt a vonat élén.
A Jaszi nem különösebben látványos vonalvezetése nem könnyíti meg a vasútfotósok dolgát, ennek ellenére a vonat gyakorlatilag megtelt, autós követők is szép számmal akadtak. A nem túl szoros menetrend több nyíltvonali fotómegállást is lehetővé tett, igaz, ezeket nem mindig a legjobb helyekre tervezték, így a Jaszi egyetlen számottevő műtárgyánál, a jászdózsai Tarna-hídnál csak az autós követőknek lett képe a vonatról, a jászkiséri FKG-telep melletti, nehezen fotózható megállóhelynél viszont bőven volt idő megtalálni a legideálisabb szöget a fotózáshoz.
Az életszerűtlen veteránautós beállítások rajongóinak (ha vannak ilyenek az autók tulajdonosain kívül) a jászladányi tartózkodás során volt alkalmuk „autentikus” képeket készíteni a vonat mellé diorámaszerűen leparkolt Zsiguliról és „GTI” kettes Golfról – az ilyen beállítások persze ugyanolyan elmaradhatatlan részei a fotósvonatozásnak, mint a fotóhelyeken való ordibálás és rendezkedés, amit természetesen ez alkalommal sem úszhattak meg a résztvevők. A különvonat ezektől a nüanszoktól eltekintve egyértelmű siker volt: a nyílt vonalon ritkán látható Kisdácsia és az abszolút autentikus vonatösszeállítás komoly érdeklődést váltott ki vasútbaráti körökben, amihez a remek idő is hozzájárult. Reméljük, a jövőben még több hasonló szervezésről is beszámolhatunk!
