Magyarországra érkezett a szerbek kínai szupervonata


A velími próbapályáról hazafelé haladtak át hazánkon a Budapest–Belgrád gyorsvasútra szánt nagysebességű motorvonatok.

Hétfő délután Szobnál magyar sínekre lépett a szerb állami személyszállító vasúttársaság, a Srbija Voz két kínai eredetű nagysebességű motorvonata. A Budapest–Belgrád-vonalra szánt CRRC-gyártmány motorvonatokat eddig a velími próbapályán tesztelték Csehországban.

Az első kínai motorvonatot egy évvel ezelőtt mutatták be Zimonyban. A vonatok négyrészesek, tervezett legnagyobb sebességük 200 km/óra, ezeken kívül viszont nem sok információt közöltek róluk a nyilvánossággal. A járművek képében a Kínában már hosszú ideje alkalmazott Fuxing („Újjászületés”) járműplatform európai előírásokhoz illesztett motorvonatokat tisztelhetjük, amikből első körben ötöt rendelt a Srbija Voz. A Fuxingok az első olyan nagysebességű motorvonatok, amik száz százalékig kínai fejlesztésűek; a járművek a távol-keleti ország kiterjedt nagysebességű vasúthálózatán üzemszerű körülmények között 350 km/órás sebességgel is közlekedhetnek. Készült már Fuxing exportra is: az indonéz államvasútnál álltak forgalomba a kínai szokáshoz igazodva hangzatos névre – Komodói sárkány vagy Piros villám – keresztelt nagysebességű vonatok, amik mellett a szerb Szoko – Sólyom – fantázianév egészen visszafogottnak tűnik. Persze, ezt a nevet az eredetileg az osztrák Westbahnnak szánt, szerbiai igények szerint átalakított KISS motorvonatoknak adták, amikkel eredetileg beindult a nagysebességű forgalom Belgrád és Újvidék között, így a kínai sárkányivadékokat is így emlegetik majd – hiába, Európában a madár az ász.

A motorvonatok két középső szekciója „trailer”, azaz nem hajtott, az áramszedők – összesen négy darab – viszont ezeken kaptak helyet. A szerelvényen belül egy motorkocsi és egy „trailer” alkot egy alegységet egy-egy transzformátorral. A gépészeti berendezések nagy része ezeken a motorvonatokon is a tetőre került. A szekciók az oldalankénti egy-egy felszállóajtó környezetében alacsonypadlósak, a forgóvázak felett található ülésekhez viszont lépcsőzni kell. A vonatok belteréről nyilvánosságra hozott fényképek alapján a szerb kivitelű Fuxingnál eltekintettek a 3+2-es üléselrendezéstől, ami egynéhány kínai rokont egyébként jellemez másodosztályon.

Valószínűleg véletlen egybeesés, hogy a szerb motorvonatokkal egy időben a már említett Westbahn flottájába szánt emeletes CRRC-motorvonatokból is tartózkodik Magyarországon. Az osztrák magánszolgáltató négy hatrészes kínai motorvonatot tervez üzembe állítani bérléses konstrukcióban, de a projekt a reméltnél lassabban halad. A járműveket úgy rendelték meg, hogy a magyarországi hálózaton is üzemeltethetők legyenek.

CRRC-járműből hazánkban már hosszabb ideje közlekedik néhány: a Rail Cargo Hungaria flottájában két kínai fővonali és tolató villanymozdony is dolgozik. Ezek a mozdonyok szuperkondenzátoros last mile-modullal rendelkeznek, aminek hála villamosítatlan iparvágányokon is tolathatnak, amivel kiváltható a dízelmozdonyos kiszolgálás. A magyar kormány Kína-barát külpolitikájának folyományaként tavaly egy magyarországi CRRC-járműgyár létrehozásának lehetősége is felmerült, ami komoly mérföldkő lenne a kínai gyártó európai terjeszkedései törekvéseiben, és persze fenyegetés az európai járműgyártóknak, akik egyelőre az EU-n kívül tudták tartani a CRRC-t.

A szerb Fuxingokkal egy darabig még biztosan nem fogunk Magyarországon találkozni, de az eddig nyilvánosságra hozott tervek alapján valószínűsíthető, hogy ezek a járművek is részt vesznek majd a Budapest–Belgrád nagysebességű vasútvonal forgalmában, ha az egyszer elkészül. A projekt Szerbiában és Magyarországon is heves politikai vitákat váltott ki, déli szomszédunknál pedig jelentős tiltakozáshullám is indult, miután a nagyberuházás keretében részlegesen felújított újvidéki vasútállomás előteteje tavaly mindenszentekkor összeomlott, ami tizenhat halálos áldozatot követelt. Egyes feltételezések szerint az állomást 2022-ben a közelgő választások miatt idő előtt nyitották meg, ezért nem jutott idő a felújítás szakszerű befejezésére. A vajdasági nagyvárost érintő személyszállító vonatok azóta is Péterváradon, illetve az újvidéki rendezőpályaudvaron kialakított ideiglenes peron mellett fordulnak vissza, a gyorsvasút szerbiai szakaszának tavaly év végére ígért átadását pedig elfújta a szél. Egyelőre a magyar szakasz átadásának időpontjáról sem lehet biztosat tudni.

Javítás: a cikk egy korábbi változatában pontatlanul írtuk, hogy a Srbija Voz használtan szerzett be KISS motorvonatokat Ausztriából.