Közreműködők:
23 1965, L4BH, 0927L – tömegek állnak csodálkozva egy-egy tartálykocsi mellett e kódok jelentését találgatva. Segítünk!
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy még a legelszántabb vasútbarátok között is kevés embert találni, aki alaposan szemügyre szokta venni a tartálykocsikat. Nem is csoda, hiszen ránézésre szinte mind ugyanúgy néznek ki, legfeljebb színben vagy méretben térnek el egymástól. Pedig a tartálykocsik a vasúti áruszállítás valódi kulcsjátékosai: az Európai Unióban évente körülbelül 200 millió tonna árut szállítanak tartálykocsikban[1], ami az ágazat összteljesítményének nagyjából 20 százalékát jelenti, így mindenképpen megérdemlik a figyelmet.
Mielőtt jobban elmélyednénk a tartálykocsik jelöléseinek világában, érdemes tisztázni néhány alapvetést. Először is: mi az a tartálykocsi? A kérdés triviálisnak tűnhet, de elvezet minket néhány kulcsfogalomhoz. A Veszélyes Áruk Nemzetközi Vasúti Fuvarozásáról szóló Szabályzat (RID) a tartálykocsikat olyan vasúti kocsikként határozza meg, amelyek folyékony, gáznemű vagy szemcsés anyagok szállítására használatosak, és amelyek felépítménye egy vagy több tartányt foglal magába. A tartány fogalma kontextustól függően több dologra is utalhat a RID szövegében – többek között magára a tartálykocsira is –, de önmagában a tartányköpeny és annak üzemi és szerkezeti szerelvényeinek összességét jelöli. A tartányköpeny a tartány azon része, amely a szállítandó anyag megtartására szolgál. A tartálykocsik tehát összességében saját szerelvényekkel ellátott alvázból és valahány tartányból állnak. A RID egyébként a tartály fogalmát is ismeri, de azt most nem keverjük ide.
Érdemes ejteni néhány szót magáról a RID-ről is. A RID a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Egyezmény (COTIF) egyik függeléke, ami részletes előírásokat fogalmaz meg a veszélyes áruk vasúti továbbításával kapcsolatban. Ez egy Európa-szerte általánosan alkalmazandó megállapodás, ami alapelveit tekintve lényegében megegyezik a közúton és a folyami hajózásban alkalmazandó előírásokkal, de jórészt kifejezetten vasútspecifikus szabályozásokat tartalmaz. Vasúton – kevés kivétellel[2] – csak olyan szállítóeszközökben szabad veszélyes árukat továbbítani, amik megfelelnek a RID előírásainak.
A RID természetesen a tartálykocsikra vonatkozóan is részletes követelménylistát[3] állít fel, többek között azokra az adatokra vonatkozóan is, amelyeket kötelezően fel kell rajtuk tüntetni. Az adatok egy része magához a kocsihoz kapcsolódik: az értelemszerűen megjelenő pályaszám mellett a tartálykocsi mindkét oldalán szerepelnie kell az üzembentartó jelzésének, a kocsi saját tömegének és a terhelési határoknak. Természetesen a tartányra vonatkozó adatoknak is meg kell jelenniük; ilyen az űrtartalom, a tartánykód, illetve egyes esetekben a szállított anyag helyes szállítási megnevezése is – erre később még visszatérünk. Fontos, hogy a tartány következő vizsgálatának időpontját is fel kell tüntetni a tartálykocsi oldalán, mivel a tartányok és a kocsik vizsgálati ciklusai eltérőek, előbbieket általában gyakrabban szükséges átvizsgálni. Ezek az adatok a kocsikat használó vasútvállalatok munkáját is segítik (például a kocsik meghibásodása esetén), de a töltésüket végzők számára is fontos információkat tartalmaznak. Ha egy kocsin csak hiányosan szerepelnek ezek az adatok, elméletileg nem vehet részt a forgalomban, és természetesen ugyanez a helyzet, ha vagy a tartány vagy a kocsi revíziója lejárt.
Nézzük meg közelebbről a tartányra vonatkozó adatokat! Az űrtartalom talán nem igényel különleges magyarázatot, a tartánykódok összetett rendszere viszont mindenképpen bővebb kifejtést érdemel. A tartánytípusokat a RID rendszerében egy négy összetevőből álló kód szerint azonosítják,[4] amiből a tartány legtöbb lényeges tulajdonsága megismerhető. A tartánykódok jelentéseit az alábbi táblázat foglalja össze:
| A kód része | Leírás | Tartánykód |
|---|---|---|
| 1 | A tartány típusa | L: a tartány folyékony állapotban lévő anyagok szállítására szolgál S: a tartány szilárd állapotban lévő anyagok szállítására szolgál |
| 2 | Tervezési nyomás | G: A legkisebb tervezési nyomás 1.5; 2.65; 4; 10; 15; 21: a tartány legkisebb tervezési nyomása barban |
| 3 | Nyílások | A: kétszeres zárószerkezet, alsó töltő- ill. ürítőnyílás B: háromszoros zárószerkezet, alsó töltő- ill. ürítőnyílás C: felső töltő- ill. ürítőnyílás folyadékszint alatti tisztítónyílásokkal D: felső töltő – ill. ürítőnyílás folyadékszint alatti tisztítónyílás nélkül |
| 4 | Biztonsági szelepek és szerkezetek | V: a RID 6.8.2.2.6 szerinti légzőberendezéssel ellátott, de lángáthatolást gátló szerkezet nélküli tartány, vagy nem robbanásilökéshullám-álló tartány F: a RID 6.8.2.2.6 szerinti légzőberendezéssel és lángáthatolást gátló szerkezettel ellátott tartány, vagy robbanásilökéshullám-álló tartány N: a RID 6.8.2.2.6 szerinti légzőberendezés nélküli, légmentesen nem zárt tartány H: légmentesen zárt tartány |
A kód egyes elemeiből a RID egy biztonsági rangsort is felállít, eszerint például egy 10 bar tervezési nyomású tartány magasabb biztonsági szintet képvisel 4 baros társainál.[5] Ennek azért van kiemelt jelentősége, mert a szabályozás tartalmaz egy részletes felsorolást azokról a veszélyes anyagokról, amiknek a vasúti szállítása engedélyezett. Ez az úgynevezett „A” táblázat, amely minden, tartányban szállítható veszélyes anyag esetében meghatározza azt a legkevésbé szigorú biztonsági előírásoknak megfelelő tartánytípust, amelyben az adott anyag még továbbítható. Ettől a minimumkövetelménytől a nagyobb biztonság irányába el lehet térni, fordítva természetesen nem. Ha egy tartányban jellemzően csak egyféle anyagot szállítanak, nincs különösebb nehézség, de ha a szerelvényt a lefejtést követően más anyaggal töltik fel, előfordulhatnak „kompatibilitási problémák”.
Azt kívülről persze nem olyan könnyű megállapítani, hogy egy tartálykocsiban pontosan mit is visznek. Említettük, hogy egyes esetekben kötelező feltüntetni a kocsi oldalán az anyag helyes szállítási megnevezését (proper shipping name). Ezt jellemzően az indokolja, hogy a szállítandó anyagok bizonyos tulajdonságai – például radioaktivitásuk vagy maró hatásuk – miatt az őket befogadó tartányok alternatív felhasználását szigorúbban szabályozzák.[6] Ez a vasúton szállítható veszélyes anyagok csak nagyon csekély részét érinti, viszont a RID a többiek esetében is előírja az őket szállító eszközök – esetünkben a tartálykocsik – különleges megjelölését.
Az alapszabály az, hogy ha az említett „A” táblázatban az anyag sorában úgynevezett veszélyt jelölő szám van feltüntetve, akkor a tartálykocsi mindkét oldalán el kell helyezni egy téglalap alakú narancssárga táblát, ami a közúti közlekedésből sokaknak ismerős lehet. A narancssárga táblán két adatot kell megjeleníteni: a tábla felső sorában az anyaghoz tartozó veszélyt jelölő számot, az alsóban pedig az anyag négyjegyű UN-számát kell feltüntetni.[7] Az UN-szám alapján egyértelműen beazonosítható, hogy a tartányban milyen anyagot szállítanak vagy szállítottak – a narancssárga táblának a lefejtett, üresen futó tartálykocsik oldalán is meg kell jelennie, tehát a tábla megléte nem utal arra, hogy a kocsi rakott-e –, a veszélyt jelölő szám (vagy Kemler-szám) pedig az anyag egyéb tulajdonságaira – például gyúlékonyságra – utaló információt közöl. A táblák elhelyezésére és méretezésére a RID részletes és szigorú előírásokat tartalmaz, amelyek betartását hazánkban a Katasztrófavédelem munkatársai ellenőrzik – hasonló eréllyel. Bizonyos anyagok, például cseppfolyósított gázok szállítására rendszeresített tartálykocsik oldalára ezen túlmenően narancssárga csíkot is kell festeni, így ezek a vagonok messziről is jól felismerhetők.[8]
A tartálykocsik pályaszámai
A vasúti járművek pályaszámozási gyakorlatát a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) 438-2-es döntvénye szabályozza. A teherkocsikra ezen felül az Általános szerződés a teherkocsik használatára (AVV) 11. melléklete is tartalmaz kötelező előírásokat. Az UIC-szabványú pályaszámok 12 számjegyből állnak és a kocsik egyedi azonosítószáma mellett azok átmenőképességére (nemzetközi forgalomban való alkalmazhatóságára), az őket nyilvántartó országra és a legfontosabb technikai jellemzőikre vonatkozó információt is tartalmaznak.
A teherkocsik esetében a számsorok nem olyan sokatmondók, mint a személykocsiknál – a tartálykocsiknál a technikai jellemzőket tartalmazó négy számból gyakran csak az derül ki, hogy az illető jármű valóban egy tartálykocsi –, de ezek mellett kötelező feltüntetni a kocsik sorozatjelét is, ami valamivel már informatívabb. A tartálykocsikat a „Z” fősorozatba sorolják, lényegesebb műszaki tulajdonságaik pedig az alsorozatjelből „következtethetők ki”, ahogy az AVV fogalmaz.
Napjainkban többnyire „a” alsorozatú, azaz négytengelyes tartálykocsikkal találkozunk, amik között nyomás alatt üríthető („c”), fűtőberendezéssel ellátott („e”), vagy éppen nyomás alatt lévő gázok szállítására alkalmas („g”) kocsik is vannak. Az alsorozatjelből az is kiderülhet, hogy milyen terhelésre alkalmasak a vagonok, illetve az is, ha alkalmasak 100 vagy 120 km/h sebességgel történő közlekedésre. Az alsorozatjelek pontos jelentéseit a 438-2-es döntvény E függeléke részletezi.
Mindezeken túlmenően a veszélyes anyagokat szállító járműveken veszélyességi bárcák elhelyezése is kötelező. Ezek a nagybárcák élére állított négyzet alakúak, és a szállítóeszközben továbbított áru veszélyességi osztályának megfelelő megjelenésűek. A RID kilenc veszélyességi osztályba sorolja a tárgyát képező anyagokat, a bárcákon pedig többnyire az általuk jelentett veszély jellegére utaló ábrák – például lángnyelv, halálfej stb. – találhatók. Hasonló megjelenésű a környezetre veszélyes anyagokat jelölő bárca is, amelyet a rajta látható ábra után a köznyelvben csak „döglött halas bárcaként” szokás emlegetni.
Érdemes kiemelni, hogy tartálykocsikban nem csak veszélyes anyagokat szállíthatnak – ilyen például a vasúton aránylag gyakran és nagy mennyiségben továbbított „biodízel” is, ami ugyanolyan tartányokban is szállítható, mint a már veszélyesnek számító gázolaj –, tehát nem feltétlenül kell rosszra gondolnunk, ha bárcák és narancssárga táblák nélküli tartálykocsit látunk valahol. Nem kell gondatlanságtól tartanunk a gyárból érkező vagy tisztításon átesett, bárcák nélkül továbbított kocsik esetében sem. Az mindenesetre az olvasó számára is körvonalazódhat, hogy a veszélyes áruk vasúti szállítása bonyolult műfaj. Éppen ezért az árutovábbítással foglalkozó vasútvállalatoknak Magyarországon is kötelező veszélyesáru-szállítási tanácsadót alkalmazniuk – vagy megbízni egy erre szakosodott tanácsadót –, aki alaposan ismeri a vonatkozó, összetett szabályozásokat.
[1] Az idézett statisztika az összes, vasúton szállított veszélyes áru mennyiségére vonatkozik. Ezeket az árukat általában tartálykocsikban továbbítják. A statisztikába természetesen beleszámítanak pl. a tankkonténerekben szállított veszélyes áruk is, viszont nem számítanak bele a tartálykocsikban szállított nem veszélyes áruk. A kb. 200 millió tonna ennek figyelembevételével aránylag jó közelítésnek tűnik.
[2] Az intermodális forgalmakban alkalmazott szállítóeszközök esetében léteznek könnyítések, amelyeket a RID 1.1.4.2.1. és kapcsolódó pontjai részleteznek.
[3] RID 6.8.2.5.2
[4] RID 4.3.4.1.1
[5] RID 4.3.4.1.2
[6] RID 4.3.4.1.3
[7] RID 5.3.2
[8] RID 5.3.5
