Közreműködők: Vörös Attila Láber Attila Greczula Levente László
Dízeles kalandozások Villány és Sellye környékén.
A vasútfotós berkekből kitekintve a laikus magyar vasúthasználó számára kevésbé tűnik fel, hogy mi minden változott a magyar vasúton az elmúlt évtizedekben. Még ha nehéz is a vasút mindennapjait meghatározó járművek többségét újként értékelni, tény, hogy több klasszikus dízeltípus, így a klasszik Bobók, Kis- és Nagydácsiák, valamint az MD-k már rég eltűntek a hazai sínekről, ahogyan a klasszik Csörgők is csak elvétve fordulnak elő a Dunántúlon, a klasszik Szergejeket pedig már csak négy fűtőházban találjuk meg az országban.
Ha a vasútbarát az állandóságot keresi, a türelem mellett a szerencse is szükségeltetik egy-egy érdekesebb téma megörökítéséhez. Az uuuuu két szerzője aligha találhatott volna húsvétvasárnap délelőtt jobb programot egy Pécs környéki fotótúránál.
Az MMV rendszeresen közlekedtet kokszvonatokat a 65-ös vonalon. A Szobon belépő, 30-31 kocsis vonatokat Pécsbányáig a cég saját villanymozdonyai húzzák, onnan Magyarbóly felé általában narancs Sulzer vagy Ludmilla kerül a vonatra. Mivel az MMV saját dízelei a húsvéti hétvégét a keleti országrészben töltötték, valószínűnek tűnt, hogy a 151-es Szergejt veszik majd bérbe a kokszvonat célba juttatásához.
Nemcsak a Szergej kínálta vasúti retrófaktor vonzott minket az ünnep délelőttjén a pálya mellé, hanem a dombóvári klasszik Szergejek közül kifejezetten ez a mozdony, ami különösen kedves számunkra. Közel 20 évvel ezelőtt a mostanihoz hasonló lelkesedéssel vártuk a 151-est a baranyai és tolnai vaspályák mentén. Van tehát, ami még vasútbarát szemmel is állandó a magyar vasúton, főleg, hogy a gép a közel két évtizeddel ezelőtti fürgeségéhez hasonlóan robogott végig a 65-ös vonalon a rakott kokszvonattal.
A 151-es Szergej
A jelenleg dombóvári honos mozdony eredetileg nagykanizsai, azaz sáska-gép volt, ahogyan akkor a kanizsaiakat és az oda tartozó gépeket hívták. A magyar vasúti járműfenntartás ekkor még teljesen más rendszerben működött a mostaninál, a 2000-es évek közepéig-végéig a pécsi és a nagykanizsai fűtőház a mainál jóval nagyobb önállósággal bírt. Több dízeljármű tartozott az állományukba, amelyek karbantartását helyben végezték.
A Púposok mellett két Szergej is tartozott Kanizsához, az utolsó időszakban már csak a 151-es és a 203-as, amelyek a remotorizáció előrehaladtával a 2000-es évek közepén Dombóvárra kerültek, később a 203-ast ennél is távolabb, Záhonyba állomásították. Kisebb csodával határos, hogy a 151-es végül egykori honához közel, Dombóvárra került vissza. A kétezertízes évek B-vizsga hullámába ő is bekerült, így a záhonyi ráncfelvarrás után az országban több fűtőházban is vendégeskedett.
A gép hosszabb ideig dolgozott a keleti megyékben, tehervonatozott Debrecen és Miskolc környékén, de a V-Híd is hosszan bérelte a recski kővonatai élén. Ezt követően visszakerült Dombóvárra és hosszabb ideig hóeke-készenlétben tengődött, ami azt jelentette, hogy az eke egész évben a mozdonyon volt, így vonatot egyáltalán nem továbbíthatott. 2024 tavaszán vették le róla az ekét és helyezték át 210-es társára. Akkor Ferencváros és Szolnok környékén pályafenntartási munkáknál segített be, majd megbízhatóan továbbította a retró hétvégére érkezett legendás német különvonatot, a Saxonia Expresszt Komárom és Siófok között. Azóta a másik két aktív klasszik Szergejjel együtt erősíti a négyfős flottát (116, 151, 210, 235) Dombóváron.
Egy évvel ezelőtt éppen tavasszal még a dombóvári dízel Traxx érkezése miatt tűnt úgy, hogy leáldozik a környék klasszik szergejes tehervonatainak, ám a 312-es remot fődinamó-hibával megállt Dombóváron és a parajosba került, továbbá megváltozott a pécsi kiszolgáló és nemzetközi tehervonatok közlekedési napja, így legalább egy klasszik Kolomnára szüksége van a baranyai fűtőháznak.
A 65-ös vonal forgalma egyébként a cargós ki- és belépő vonatok mellett is élénk, több magánvasút is használja a horvát átmenetet mostanság, ami a röszkei kapcsolat kapacitáshiányával is magyarázható. Ez másfél évtizede még kevésbé jellemezte a környéket, ami viszont Dél-Baranyát továbbra is érdekessé teszi, hogy dacára az államilag támogatott egyeskocsi-kiszolgálásnak, az egykor mellékvonali tolatósokban gazdag magyar vasúton már alig közlekednek tolatós tehervonatok. Sellye környékére és Barcsra azonban még jár tolatós: a vasútvonalak által egykor sűrűn behálózott Ormánságban már csak a Szentlőrinc–Sellye vonalon van személyszállítás, a Barcs–Középrigóc–Sellye–Villány vicinális barcsi szakasza 2006-ban, a villányi pedig 2007-ben esett a forgalomszüneteltetés áldozatául.
A vonalból megmaradt drávafoki és a vajszlói „csonk” jó állapotnak örvend, itt a teherforgalom is élénk, a pályára 20 kilométeres sebességgel a Szergejek is rámehetnek. Joggal merülhet fel, hogy miért nagyteljesítményű géppel szolgálják ki a környéket, amely paradox módon a járműspórolással magyarázható. A mellékvonali tolatósok feladatait egykor az állomási tartalék Kisdácsiák látták el. Mivel az állandó tartalékok rendszere évekkel ezelőtt megszűnt, egyszerűbb egy géppel megoldani az állomási kocsibeállításokat és a tolatós tehervonattal járó feladatokat. A Szergej a sellyei penzum előtt Mecsekalja-Cserkúton és Szentlőrincen is rendszeresen dolgozik, az ottani iparvágányokra gyakran érkezik tekintélyes méretű szerelvény. Az ormánsági kör után pedig még Abaliget kiszolgálását is elvégzi, ahol szintén fát rakodnak.
A környéken dolgozó hagyományos Szergej ráadásul fokozza a retró-érzést. A barcsi tolatós napjain a mozdony a 60-as vonalon feladott kocsikat szedi össze, ott több állomás még alakjelzőkkel tűzdelt, ahogyan a sellyei vonalon is jótékony módon megállt az idő. Drávafokon tekerős sorompó van használatban, a IV. osztályú HÉV felvételi épület bár viharvert, de még egyben van. Egy igazi időkapszula ez a vidék, ahová érdemes addig ellátogatni, ameddig még klasszikus mozdony húzza a tolatós tehervonatot.
