Újra érzem a balatoni retró lázat


Debütált az 1-es Bézé a Balatonon, hazatért a Dunántúlra Jennifer.

Szubjektív írás következik egy bevallottan Szergej-mániás tollából. Az idei balatoni retró hétvége fő arcélét az idén 60 éves Szergej évforduló kínálta. Sajnos a világ első normál nyomtávú Szergejének, az M62-001-esnek a korhű felújítása minden igyekezet ellenére sem készült el, így bemutatkozása egyelőre várat magára. Szerepelt azonban két csíkos gép is a programban, a 127-es és a 194-es szovjet nagyvasak, míg a pirosakat a 116-os és a vasárnap beugrott 191-es képviselte. 

Az idén július 5-6-án tartott, immár hagyománnyá vált balatoni retró hétvége az elmúlt években rendkívül népszerűvé vált a vasútfotósok körében. A megannyi hazai és külföldi vasútbarát pedig impozáns programot kíván, hogy mindenki megtalálhassa a fogára való témát. 

Uzsán halad át a 2143-as Csörgő vonta Lesence Sebesvonat egy 2G IC-kocsival és egy fülkés gyorsvonati kocsival megtoldott vegyes szerelvénnyel. Ez az összeállítás egy Tapolca-Kaposvár viszonylatú Fenyves Expresszre is beforgott a hétvégén (fotó: Pócza Norbert)

Emiatt a Szergej 60-évforduló ezúttal kevésbé érvényesült, de érdemes aláhúzni, hogy a Balatonon a gépekkel és fordákkal való sakkozás egy külön mutatvány, hiszen a tervezési mozgástér jóval szűkebb, mint egy tematikus eseményen. Ebben közrejátszik, hogy a 29-esen és csatlakozó vonalain a főszezoni menetrendnek megfelelően sűrű vonatközlekedés zajlik, jó idő esetén tömeges utasforgalommal, amit a retró tovább tetéz. 

Emiatt az egyéni vágyak és igények kidomborítása helyett fókuszáljunk arra, hogy mit is kínált az idei program. Új retró járművet avatott az államvasút, mégpedig a 001-es Bézét, amely most mutatkozott be retró eseményen először a nagyközönségnek. Az eredeti, gyártáskori fényezését visszakapott járműről már korábban is megemlékeztünk az uuuuu hasábjain, hiszen a motorkocsi Pécs környékén a közforgalomban is rója a síneket. A balatoni programban autentikus összeállításban, a szintén retró festésű gyarmati 343-assal közlekedett szinkronban, közöttük egy szintén piros mellék és egy börtönmellék kapott helyet. 

Visszatért a Balaton-partra Jennifer is: az egykor szombathelyi Jenbacher-motoros Púpos végre a Dunántúlon is bizonyíthatott. A rábízott 1972/1973-as, hat kocsiból álló vonatpárt irigylésre méltó magabiztossággal továbbította a gép. A vonat az egykori fürdősvonatokat idézte meg, hiszen egykor rendszeres volt a Púpos-forda a Balaton-parton, ezeket a szolgálatokat pedig a szombathelyi társak (201, 233) mellett a 203-as is rendszeresen teljesítette. 

A 116-os Szergej dől be impozáns vonatával Uzsánál a Lesence Sebes élén. A szerelvényben a két új fülkés retró kocsi is jól látható (fotó: Novák Bertalan)

Kettős újdonságot képviselt a Levendula Expressz debütálása: a közforgalmú, de menetrenden felül meghirdetett vonat eredetileg gőzössel közlekedett volna, de a 424-es futójavítása miatt ezúttal a gőzfelhős élmény kimaradt a programból. Helyette a teljes, Budapest-Keleti—Tapolca viszonylaton a 194-es Szergej húzta a vonatot. A gyönyörűen felkészített, csillogó külsejű mozdony példásan teljesítette a penzumát, mögötte az egykori kormányzati étkezőkocsival, szalonkocsival és első osztályú vagonnal. A vegyes összeállítású szerelvényben helyet kaptak a ’70-es évek festését megidéző vékonycsíkos Bd-, és a zöld Bhv kocsik is. 

Apropó, kocsik: új fülkés, hagyományos, a ‘90-es éveket megidéző kocsik is bemutatkoztak a retró hétvégén. A járműjavítóból nemrég kiadott járművek 20-30-as középszámmal, Bd jelöléssel, de festésükben az egykori Bo (2. osztályú), valamint AB (megosztott kocsiosztályú) kocsikat megidézve álltak forgalomba. 

Az idei vasúti retrószezon legnagyobb eseménye ezzel rendben lezajlott, és tényleg rég nem látott rendben: a szombati napot műszaki probléma nélkül teljesítették a gépek, míg vasárnap csak egyetlen üzemzavar borította fel az addigi rendet: a 2103-as Csörgő maradt fekve Ukkon a Kék Hullám élén. Viszont még a sokszor mumusnak számító gépek (M41 2112, M62 127) is végig bírták a strapát. 

Az idei retrózás pedig folytatódik: a hírek szerint az év további szakaszában főként kisebb, tematikus eseményekkel készül még a vasúttársaság. 

Utolsó fények Uzsa határában: a 116-os Szergej Szombathely felé tempózik a Lesence élén. Hosszú ideje nem járt klasszik Szergej Szombathelyen, de a retró hétvége keretében újra jutott szovjet mozdony a vasi megyeszékhelyre (fotó: Fritz Gergely)