Közreműködők: Vörös Attila
Tíz nappal a bezárás előtt, még az utolsó napokban várható nagy vasútbarát-rohamot megelőzően jártuk be a bezárásra ítélt nagykereki vonalat, hogy megnézzük, milyen állapotban hagyják ott az enyészetnek.
Októberi napsütésben fújja a szél az akácfák lombját Sárándon, ahol a háromkocsis Bz gyakorlott utasai közül többen cigiszünettel ütik el az ellenvonatig hátralévő pár percet. Hogy a nikotinéhségüket a buszos „pótlás” idején hogy enyhítik majd, az a jövő zenéje. Mint ahogy az is, hogy a belengetett nyomvonalkorrekcióra való hivatkozás hány százalékban választások előtti kármentés, hány százalékban valós koncepció. Mondjuk, ha belegondolunk, hogy mennyire életszerű a sorrend, amiben először lebontunk valamit, majd utána kezdjük el tervezni a helyettesítő megoldást, akkor közelebb juthatunk a valós százalékokhoz.
Akárhogy is, október 18-án, szombaton elmegy – egy időre mindenképp – az utolsó vonat a 106-os vonalon, búcsúzik a Debrecen–Nagykereki vicinális. Azok, akik nem a környéken élnek, valószínűleg kevéssé ismerik ezt a zsákvonalat, amely nélkülözi az idegenforgalom számára vonzó létesítményeket, látványos természeti vagy épített értékeket, hiába értékesek a szikes tavak, a mikepércsi templom vagy épp a nagykereki Bocskai-kastély.
S, hogy miért is kell leállítani a vonatokat? Nem jármű-, vagy személyzethiány, nem a pálya állapota, de még csak nem is az utasforgalom elenyésző volumene a magyarázat: a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyárnak útban van a vonal, de a repülőtér leszállópályáját is meg lehetne hosszabbítani, ha felszedhetnék a síneket. Mi tagadás, a pálya valóban a reptér kerítése mellett halad, de hogy egy még nem létező gyár ne férne el kicsit arrébb a nagy magyar Alföldön, hát, nehezen hihető.
A nagykereki vonal 1911-re készült el – Biharpüspökin át Nagyváradra jártak a vonatok, de nem sokkal később, a trianoni békediktátum nyomán Nagykereki és Nagyszántó között metszette az új határ. A bécsi döntés után újra felvették néhány évre a forgalmat a két nagyváros között – sőt, erről időről időre újra vannak ötletek, különös tekintettel a friss schengeni határnyitásra.
A vonal járműállománya színes, 2011-ben itt búcsúztak el a magyar vasúttól az utolsó MDmot szerelvények, ma sárga-piros Bz-ktől az egyetlen iker-Bz-n keresztül, a nyugat perifériájának kényelmét nyújtó Uzsgyikig sokféle motorvonat megfordul itt.
Az első állomáson, Sárándon van kereszt – az egykori Mikepércs megállóhely táblájának már csak az oszlopai állnak. Az egyébként sűrű, azt mondhatnánk kínálati, sőt, 24 órás menetrend olvasása még a gyakorlottak számára is tartogat kihívásokat: számos járat helyett busz közlekedik – legalább részben –, sok az eltérés a hétvégi és hétköznapi közlekedés között. Külön érdekesség, hogy Debrecenből munkanapokon hajnali 1:45-kor és 3:05-kor is indul járat, megvalósítva, hogy szinte a nap 24 órájában alig van 2 órás hézagnál nagyobb két járat között. Sárándon az állomásfőnök is a peronon várja a vonatot – nyugalmas állás lehet kétóránként levezényelni egy keresztet –, igaz, korábban jelentősebb volt itt a forgalom, itt ágazik ki az 1894-ben épített és 2009-ben leállított létavértesi vonal.
Sárándot elhagyva begyorsítunk, 80-nal siklunk a hézagmentes illesztésű pályán Derecskéig – ilyen jó pályát Nagykerekiig nem fogunk találni. Klasszikus, ütemes Bz-zenés szakaszt annál többet: tá-tá-tü-tü-tü, ez a ritmusképlet beleég a fülünkbe, igaz a tempó néhol csökken, Konyár előtt hosszú kilométerekig 20 kilométeres óránkénti sebességre.
A járási székhely Derecskén, ahogy a többi állomáson is, a 2012-ben elnyert uniós forrásokból mintaszerűen felújított állomásépület áll, a városközponthoz közelebb eső Vásártér megállóhelyen modern esőbeálló, és pad teszi kényelmesebbé a várakozást. A pályázat keretében átadott, antracitszürke fedett biciklitárolók és rongálásbiztos padok jelentik a vonalon a modernitást, a több helyen látható faragott, fa tulipános szemétgyűjtők és az eredeti írásmóddal pingált állomásnévtáblák a tradíciót. A biciklitárolók napról napra megtelnek, ahogy a vonatok is, ottjártunkkor – csütörtök kora délután – több tucat ember utazott minden járaton.
Konyárra a hosszú 20-as szakasz miatt egy élet munkájának tűnik megérkezni, de az állomás itt is – ahogy a legtöbb településen – a település központjához közel fekszik, a biciklitároló itt is tele, az állomás jó állapotú. Az egyetlen kakukktojás a Hosszúpályihoz tartozó, ám nevében Konyári Sóstófürdő megállóhely, amely sem utasforgalmi szempontból, sem kialakítását tekintve nem említhető egy lapon a többivel.
Pocsaj-Esztár – amely több járatnak végállomása – viszont bármely európai mellékvonalnak díszére válna: az alapjában jó infrastruktúrát a busz-vasút közötti közös peronos átszállás lehetősége fejeli meg. Van itt kisvonat alakú egyedi kupakgyűjtő, de kiállított MDmot is. Az utasforgalma is megfelel a kiváló adottságainak – az állomás Pocsaj és Esztár határán fekszik.
Kismarján is sokan szállnak le, de a vonal végállomásáig, Nagykerekiig még többen utaznak. Érdekes párhuzam a két állomás között, hogy mindkettő egyben az alföldi kéktúra pecsételőhelye is. Nagykerekin is rendezett, takaros az állomás, de az épület környéke is, jó ide megérkezni. Innen már Nagyvárad is látszik – mögötte az Alföldet lezáró Bihar-hegységgel –, az egyszeri utas szinte úgy érzi, hogy már csak egy kőhajításnyi pálya hiányzik a csonkavágány végétől. Ez a valóságban jó 10 kilométer, de milyen perspektívákat nyitna meg ez a hiányzó láncszem! Kis fejlesztéssel versenyképes, közvetlen vasúti kapcsolatot kaphatna az egymástól 60 kilométerre fekvő két kétszázezer fős nagyváros, és közben a perifériáról a központba kerülne a határszéli térség is.
De sajnos ez csak fikció, a valóság van olyan sötét, mint egy Krasznahorkai-szöveg – akinek Nobel-díját volt szerencsénk a vonalon ünnepelni. Nyomasztó üzenet, hogy a határmenti önkormányzatok összefogásával, uniós forrásból megszépített állomásokat, feljavított menetrendet egy évtizeddel később sutba lehet dobni, mert van egy befektető, akinek az érdeke felülír mindent.
Hogy látni fognak-e még vasút mellett nyugodtan kérődző tehenek, legelő birkanyájak itt vasúti forgalmat, hallják-e még a Bz-k ütemes zaját, az a jövő bizonytalan zenéje. Ami biztos, hogy október 19-étől jó ideig egészen biztosan nem.
